Név:
Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek
Köznyelvi név:
Szatmári Irgalmas Nővérek
Rendi rövidítés:
FCSVP
Lelkiségi irányzat, család:
vincés
Rend rövid bemutatása:
Az első magyar alapítású női szerzetes közösség vagyunk. Az alapító Hám János szatmári püspök, miután látta egyházmegyéje elhanyagolt állapotát mind kulturális, mind szociális és karitatív szempontból, elhatározta, hogy egy női szerzetesközösséget telepít le a városban. Az 1842-es alapítás hamarosan behálózta az egész országot. A nővérek különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a leányifjúság nevelésére. Kezdettől fogva dolgoztak a város kórházaiban is, ahol az irgalmasság vezette a nővéreket arra, hogy ott a szenvedő betegek szolgálatát vállalják. Szerzetünk alapítója elgondolása szerint a Társulat célja: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. A rendi szellemünket így fejezzük ki: alázatosság, egyszerűség, szeretet. 1990-ben idősek napközi otthonának ajtaját nyitottuk meg, és saját szociális otthonunkban ápoljuk idős nővéreinket. Emellett fiatalokkal foglalkozunk az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola és Óvoda és Általános Iskola elnevezésű esztergomi intézményünkben.
Életmód:
Apostoli-karitatív tevékenység
Alapító neve:
Hám János szatmári püspök
Alapítás dátuma:
1842.08.29.
Alapítás helye:
Satu-Mare
Magyarországi letelepedés dátuma:
1920 majd vikariátus 1923. július 2.
Magyarországi letelepedés helye:
Esztergom
Magyarországi nagyobb elöljáró:
Veszely Zsuzsanna M.Caritas
Legfontosabb idézet az alapítótól:
Szent Vince az irgalmas szeretet megélésével Krisztus akarta láthatóvá tenni, mind a hívők, mind a hitetlenek számára…. Így szolgálunk az embereknek Krisztushoz vezető útjukon, mint az élő hit, "a szeretet, az alázatosság, az egyszerűség" tanúságtevői. /Szent Vince Konf. 1658 IX. 6./
Rendtagok száma:
24