Nyolc Boldogság Közösség Női Szerzetesi Ág
Nyolc Boldogság Közösség Női Szerzetesi Ág
(CB)
A Közösség alapító karizmájának szívében kezdettől fogva a pünkösdi tapasztalat és az eszkatológikus dimenzió áll. Ez a karizma a Lélekben való életben és az életállapotok kommuniójában jut kifejezésre és az ezekből fakadó apostoli tevékenységek változatos formái által bontakozik ki. Minden tag saját életállapotának megfelelően valósítja meg ezt a hívást : – az Istennel egyesült életben, a szüntelen imára való törekvésben, a keleti kereszténység iskolája és a Kármel tanítása szerinti belső ima gyakorlásával, – rendszeres szentségi élettel, – a liturgia ünneplésével, – a dicsőítő imádság és a karizmák gyakorlásával, – azzal, hogy Szűz Máriának szenteljük magunkat, – Izraellel népével együtt imádkozunk, és közbenjárunk, hogy siettessük az Úr Izraelre és a nemzetekre vonatkozó tervének megvalósulását, – A keresztények teljes egységéért végzett közbenjárással. (Vö. Szabályzat 5-6.)
"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa." Mt 5,1
Lelkiségi irányzat, család:
sajátos „Nyolc Boldogságos”
női
Életmód:
apostoli-kontemplatív
Alapítás:
Montpellier, Franciaország (1973)Magyarországi letelepedés:
Péliföldszentkereszt (1988)Alapító neve:
Két házaspár: Ephraim és Jo Croissant, Jean-Marc és Mireille Hammel
Legfontosabb idézet az alapítótól:
„Elmélkedéseink során már a közösségi élet első pillanatától kezdve megragadott bennünket Jézus két arca: Oroszlán és Bárány, erő és gyengeség, Mindenható Isten és kisgyermek, túláradó élet és teljes kiüresedés. […] S még ha úgy tetszik is Istennek, hogy időnként egyik arcát a másiknál erősebben nyilvánítsa ki nekünk, hitünkben és imádságunkban sohasem fogjuk szétválasztani őket: mindig egészében elmélkedünk e titokról.” (Élet Könyve 1.).
Magyarországi nagyobb elöljáró:
Mikovics Krisztina CB
Rendtagok száma:
12