Isteni Ige Társasága

(Verbiták, SVD)
A verbita missziósok közösségét nehéz szükséghelyzetben alapította Janssen Szent Arnold (1837 - 1909) német pap, aki egyben matematikatanár is volt egy német kisvárosban. Felismerve a szükséget, lemondott jó megélhetést biztosító állásáról és vállalta, hogy szervez egy olyan Missziósházat Steyl-ben, ahol német katolikusok is felkészülhetnek missziós szerzetesi hivatásukra. A taglétszám gyors növekedése lehetővé tette, hogy már az alapítás után négy évvel, kiküldhetett két hithirdetőt Kínába. Közben Arnold atya kitartása által megvalósult, hogy a verbita közösség a világ minden tájára eljusson: Togóba, Pápua Új-Guineába, Észak- és Dél-Amerikába. Később azt is észrevette, hogy kizárólag férfi misszionáriusok nemigen juthatnak el mindenkihez, akinek szüksége van Krisztus örömhírére. Ezért hamarosan női missziós rendet is alapított. Őket a "Szentlélek Szolgálói" névre keresztelte el. Ma a jellegzetes rendi ruhájukról "kék missziós nővéreknek" nevezett szerzetesnők a világ minden táján eredményesen dolgoznak. Legközelebbi házuk a Bécs melletti Stockerau-ban van, de már a rendi vezetőségük döntött mielőbbi magyarországi letelepedésükről. Emellett Arnold atya arra is rájött, hogy a misszió eredménytelen imádságos támogatás nélkül. Ezért megalapította a "Szentlélek Szolgáló Örökimádó Nővérek" társaságát, akik állandóan ott virrasztanak az Oltáriszentség mellett, odaadó imádságban. Velük Szlovákiában, Nyitrán is találkozhatunk.
„Az Ige világossága és a kegyelem Lelke elől hátráljon meg a bűn sötétsége és a hitetlenség éjszakája, és éljen Jézus Szíve az emberek szívében!"
Lelkiségi irányzat, család: 
verbita
férfi
Életmód: 
apostoli
Alapítás:
 Steyl, Hollandia (1875)
Magyarországi letelepedés:
 Máriakéménd (1916)
Alapító neve: 
Janssen Szent Arnold
Legfontosabb idézet az alapítótól: 
Az Ige világossága és a kegyelem Lelke elől hátráljon meg a bűn sötétsége és a hitetlenség éjszakája, és éljen Jézus Szíve az emberek szívében.
Magyarországi nagyobb elöljáró: 
P. Burbela Grzegorz Ludwik SVD
Rendtagok száma: 
33