Jó Pásztor Nővérek Kongregációja

(Jó Pásztor Nővérek Kongregációja, RBP)
A Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk Kongregációt Pelletier Szent Mária Eufrázia alapította, és XVI. Gergely pápa hagyta jóvá 1835. január 16-án. A Kongregáció eredete az Eudes Szent János által 1641-ben alapított Menedéknek hívott, Szeretetről nevezett Miasszonyunk Rendjében található. Eudes János leginkább úgy ismert, mint Jézus és Mária Szíve liturgikus tiszteletének bevezetője, doktora és kezdeményezője. Franciaországot átölelő számos missziója során Eudes Atyában egyre inkább tudatosodott a nagyszámú fiatal lány és nő erkölcsi nyomora és kizsákmányoltsága, melynek áldozatai voltak. 1641-ben nyitott egy házat, hogy segítse és befogadja mindazokat, akik szeretnék megváltoztatni életüket. 1814-ben Rose Virginie (rendi neve: Mária Eufrázia) belépett ebbe a Kongregációba. Főnöknővé választása után megalapította a Kontemplatív Nővéreket, majd létrehozta a Generalátust. Az így létrejött új Kongregáció a Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk nevet kapta. A két Kongregáció 2014. június 27-én Jézus Szíve ünnepén újra egyesült.
Egy lélek többet ér, mint az egész világ.
Lelkiségi irányzat, család: 
eudista
női
Életmód: 
apostoli és kontemplatív
Alapítás:
 Angers - Franciaország (1835)
Magyarországi letelepedés:
 Budapest (1892)
Alapító neve: 
Szent Mária Eufrázia
Legfontosabb idézet az alapítótól: 
"Egy lélek többet ér, mint az egész világ." Eudes Szent János összes művei - VIII. kötet (francia) "Jézus Krisztus, a Jó Pásztor az igazi modell, akit törekednünk kell utánozni, hogy elnyerjük szent állapotunk tökéletességét; ő az isteni eredeti, akit egész magatartásunkkal követnünk kell... A mi részünkről, kell, hogy ennek az imádott Mesternek lelkülete szerint formáljuk magunkat, és az ő életét éljük." Szent Mária Eufrázia
Magyarországi nagyobb elöljáró: 
Dutra Maria de Lurdes RBP
Rendtagok száma: 
9

Jó Pásztor Kongregáció