1
Forrás
Arrow
Egy a forrásunk
Isten az első, a forrás. Belőle fakad létünk; testünk és lelkünk azért van, mert Ő létezik. Teremtettségünknél fogva nem tudunk nélküle élni. Szerzetesi szolgálataink különfélék, minden egyes rend sajátos és sokszínű, és a feladataink is sokrétűek, ám a forrás ugyanaz: maga a Szentháromság. Egység és sokféleség Benne valósul meg harmonikusan. „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.” (1Kor 12,4-6)
X
61
Szolgálati terület
Arrow
X
69
Szerzetesrend
Arrow
X
1610
Szerzetes
Arrow
Mi, szerzetesek
Magyarországon összesen 1610 szerzetes él. Közösen vagyunk ennyien, nők és férfiak együtt, és benne foglaltatnak azok is, akik készülnek a szerzetesi hivatásra, a jelöltek és novíciátusban lévők. További információ rólunk (hányan élünk, melyik közösségben és hol) a szerzetesek honlapjáról elérhető szerzetesi térképen található.
X
4639
Világi munkatárs
Arrow
Világi munkatársak
Ez a szám azt mutatja, hogy körülbelül hányan vannak világi munkatársaink. Együtt dolgozunk szerzetesek és világiak különféle intézményekben, vagy pedig bizonyos ideig egy konkrét cél megvalósításáért. Legyen ez akár egy szerzetesrend által fenntartott óvoda, iskola, kórház, idősek otthona vagy pedig megbízással egy adott munka elvégzése. Szerzetesi karizmánk olyan fontos és értékes nekünk, hogy munkatársakat keresünk, akikkel együtt dolgozunk és megvalósítjuk a kitűzött célt. Sajátos ajándékainkkal Isten dicsőségére és az emberek hasznára akarunk válni. Ezt még színesebbé és szebbé teszi, hogy különféle életállapotú emberként gondolkodunk együtt.
X
100487
Kapcsolat
Arrow
Kapcsolat
Kapcsolatokban élünk és dolgozunk. Lehetetlen pontosan megszámolni, de körülbelül ennyi személyt érünk el szolgálatunk által, intézményi kereteken belül és kívül. Ám egy emberrel való találkozás nem csupán egy embert érint. Maga után vonja a többiekkel való törődést is: családdal, barátokkal, munkatársakkal.
X
187
intézmény
Arrow
Intézmény
X
114
Településen
Arrow
X